Sziasztok!
A péntek estéről egy kis helyzetjelentés:
Összejött egy 13-14fős társaság az egyik helyi kulturális kocsmában, és ha már ott voltunk akkor játszottunk is...Elsőként 5-en egy laza kis cash gamet letoltunk, majd mikor beszállingózott a nép akkor leültünk egy 10fős sng-re, ahol nem volt szerencsém,hiszem bubi párjaimmal beletalálkoztam egy AQ-ba.Maga a leosztás azért kissé bizakodva indult számomra, hiszen ketten is benyögték, hogy ászt dobtak (ami egy hivatalos versenyen nagy port kavart volna,de itt nem :), így aztán gondoltam, kitarthatnak a horgok...hát nem tartottak ki, hiszem A 4 5 flop került az asztalra,amit jómagam osztottam le -.- így aztán ahogy a fociban mondanák: "mehettem zuhanyozni"...Valamelyest örültem hogy kiestem, hiszem gyorsan hazasiettem, és beléptem CanadaPoker-en a 250€-s, 100 raked hands-os versenyre(Itt hozzátenném, hogy a minap említett freerollon 2. helyen zártam, ami 9.27€-t jelentett,és sajnos elvitte a cashgame mindet,viszont jó adag fpp-t és raket termeltem, így tudtam indulni ezen a tourneyn is), ahol 201 induló volt, és amikor beszálltam már egy órája ment a verseny, 1700 zsetonom volt még, és 100/200 volt a vak, kb 90 játékos volt még játékban, és az első 30 hely volt fizetős...Mivel a zsetonom nem igazán engedte a feszes, kivárásra alapuló játékot, így aztán minden valamire való kombinációt határozottan játszottam meg, aminek meg is lett az eredménye!Körül belül 3300 zsetonra feltornásztam magam pár perc alatt (allin nélkül!), ami már biztatóbb helyzet volt...aztán egy ártalmatlannak tűni suited K4 BB-ben elhozta a vesztem, ugyanis 2 K 4 flop jött le, és allin mentem egy ellenféllel szemben,aki 22-t szorongatott kezében...így aztán kb 70. helyen zártam a versenyt -.-
Na most megyek és elfogyasztom jól megérdemelt ebédemet : DDD
Mindenkinek szép napot, egész délután Premier Leauge az Eurosport2-n és a DigiSporton, nézzétek, és szurkoljatok....By All !! :D
2010. március 13., szombat
2010. március 12., péntek
Call of Duty 2 fragmovie I.
Sziasztok.
Ismét itt egy újabb Call of Duty 2-es kis videó, most FEAR mutatkozik be nektek.....Már akinek be kell mutatni őt, hiszen sok gamernek az FPS central Cod2-es squadjából már ismerős lehet. Tényleg jó kis videó, szinte hibátlan intro és outro, valamint a lövések sem csúnyák, valljuk meg őszintén. Látszik, hogy volt vele munka, méghozzá nem is kevés.
Lehet csekkolni
Ui: Robi barátom, tegnap elkezdte a Cod2-t, próbálom valamelyest egyengetni az útját a fejlődés során, és remélhetőleg hamarosan jó kis játékos lesz belőle.:D:D

2010. március 11., csütörtök
CoD2 ? ^.--
Hy all!!
A mai délután is viccesnek bizonyult, hogy miért? Azonnal közlöm:
Hétfő óta elkapott a honvágy, hogy visszatérjek a Call of Duty 2 nevű II. Világháborús fps alapú játékra,szerintem senkinek sem kell bemutatni....De hiába raktam fel, a multi exe fájlja mindig hibát észlelt, nem értettem a bajt,szereztem original játékot is, azzal is ugyanez volt...kipróbáltam minden patchet, minden registry beállítást...SEMMI....fórumokat olvastam órákon át, de mindig elsiklottam egy apró mondat felett, ami így hangzott:
"A gép hátuljába a mikrofon portba egy Jack hiányzik...az a te bajod"
utolsó reménytelen próbaként bedugtam a mikimet, és lám...hiba nélkül fut a játék...csak kicsit húzta fel az agyam...sebaj, játszottam vele vagy 3 órát, hogy kiéljem magam (=
Estére szétnéztem Európa Liga és póker terén is...hát az előbbinél szép felhozatal van,de a póker..hát nem is tudom, hogy megéri-e játszani ma :\
Talán a CanadaPoker termében próbálok szerencsét...egy lyukas vasam sincs a teremben, így indulok az esti free-n...sok kitételt állítottam fel,ami szerint játszok majd, meglátjuk mit tudok megvalósítani ezek közül : D
Hogy ma estére se maradjatok színes-zenés-érdekes videó nélkül, és mivel mostanában a "retro" gólokra vagyok ráállva, így íme egy csemege a közelmúltból:
(megjegyzés: aki nem ismerné az előzményeket, annak elmondom
-Chelsea-Barcelona Bl elődöntő 2008/09es idény
-Első meccs 0-0 a Nou Campban
-A Chelsea vezet 1-0ra, csak 1-1el jut be a döntőbe a Barcelona
-Másodpercekkel a lefújás előtt járunk az időben)
http://www.youtube.com/watch?v=ioWZ1g1kXU4
Na ma estére elég legyen ennyi,jó éjt mindenkinek : D

2010. március 10., szerda
Ramsey,Bl és Bárány Attila? :O
Sziasztok!
Kezdeném a szomorúval, aztán haladjuk szépen tovább:
Vannak akik hallottak róla, vannak akik nem,de minden esetre említést tennék egy srácról,akit kb másfél éve ismerhetett meg a londoni nagyközönség, amikor az Arsenal színeiben pályára lépett,az akkor 17 éves Aaron Ramsey!! Ez már önmagában is hatalmas szó, viszont azóta csak fejlődött a walesi középpályás, még nem Wenger kezdte "becsempészni" a középpályára!
Azonban szűk két hete egy bajnoki meccsen Ramsey hatalmas rúgást kapott a Sunderland ellen 3-1re megnyert találkozón, melynek következménye ként eltört a síp-és a szárkapocs csontja is!
Szomorú hír, a látvány még sokkolóbb...az angol rendező kollegák nem voltak hajlandóak visszajátszani/lassítani az esetet olyan szörnyű látvány volt...nézzétek meg:
http://www.origo.hu/sport/focivilag/20100228-aaron-ramsey-eltorte-a-sipcsontjat-amikor-utkozott-ryan-shawcrossszal.html
A hír szörnyű,de csak jobbulást kívánhat neki minden együttérző és valamire való ember (=
Sok sikert a felépüléshez Ramsey (Y)
Na evezzünk más vízekre:
A héten kerül megrendezésre a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágói, melyek közül kettőt már le is játszottak:
Arsenal-Porto 5-0
A hétvégén tucatnyi helyzetet elpuskázó Bendtner hármat vert a lisszaboni együttesnek,így 6-2es összesítéssel az ágyúsok jutottak a negyeddöntőbe!
Fiorentina-Bayern München 3-2
A bajorok nyaka körül szorult a hurok, ám kis szerencsével, és idegenben lőtt több góllal mégis a németek mentek tovább!
Ma este:
Manchester United-AC Milan ( agg.: 3-2)
Real Madrid-Lyon (agg.: 0-1)
Jó estének nézünk elébe!!
Na és hogy jön ide Bárány Attila?Nézzétek meg a lentebb linkelt videót, és rájöttek ;)
http://www.youtube.com/watch?v=syUT-h3yAHM
Na ma estére ennyi lenne, most go haverhoz és nézzük a meccseket, sziasztok !

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)